BI trendek a nagyvilágban - Dan Sommer - Dmlab

BI trendek a nagyvilágban – Dan Sommer

Gáspár Csaba

2011.04.08. • olvasási idő:

Az IQSymposiumról szóló összefoglalónkban ígértük, hogy több plenáris előadásról is olvashattok majd a blogon.

Mondhatnám, hogy azért kezdünk a Gartnertől érkező Dan Sommer előadásával, mert tavaly külön bejegyzésben nem emlékeztünk meg róla, de a valóság ennél sokkal tanulságosabb: az előadás alatt a Twitterre kiírtam, hogy az egyik ábrát nagyon szívesen megszerezném és kiraknám a blogra, majd másnap megkeresett Dan Sommer, hogy szívesen átküldi az egész előadás anyagát. Újra átlapozva a prezentációt pedig nem tudtam megállni ennek a posztnak a megírását.

Nagy örömömre az előadó 40 percet kapott az előadására, így nagyon sok dolog belefért ebbe az időbe. Igazán kedvelem az “Adat az új olaj” hasonlatot, ez a motívum többször is visszatért az előadásban. Mindenkinek javaslom, hogy fusson végig az előadás diáin, a szokásosnál több magyarázó szöveg miatt a 40 dia így magában is élvezhető (Dan Sommer – BI trendek a nagyvilágban (pptx) – Ez verzió valószínűleg nem a ténylegesen bemutatott verzió).

A következőkben négy, számomra különösen érdekes ábrát szeretnék kiemelni a prezentációból.

1. A BI-ra való költés intenzitása

Ez, a már említett összehasonlító ábra. Azon gondolkodtam el, hogy miben hasonlítunk BI szempontból inkább Spanyolországhoz, Olaszországhoz, mint mondjuk Ausztriához vagy Dániához. Az én meglátásom, hogy inkább üzleti kultúra kérdése a BI-ra fordított összeg mértéke, és a BI üzleti kultúrában közelebb vagyunk ezen országokhoz. Ez az üzleti szemlélet csak igen lassan változik, de a változás irányában szerintem jelentős szerepe van a tanácsadó cégek, az alkalmazásgyártók, az oktatók, a szakmai közösségek felelős viselkedésének. Az ábra azt is sugallja, hogy jelentős piacbővülést jelenthet a szemléletváltásban történő kisebb változás is.

2. Szállítók bevételi eloszlása

Az ábrán nekem az tűnik fel, hogy a Microsoft csak a BI platformok között tud felmutatni jelentős erőt, az IBM már a CPM résznél is belehasít a tortába, de mindketten az egyéb kategóriába kerültek az “Analytics and Performance Managemenent” esetében. Ezek szerint az IBM által megvett SPSS ebben a tortában már annyira kicsike, hogy ez az IBM-et nem tudta itt szereplővé tenni. Kár, hogy önállóan az Analyitics adatokat nem látjuk, igazán érdekelt volna legalább a Performance Managementhez való viszonya.

3. Nyílt forráskódú és SaaS (Software as a Service) tendenciák

A válság mindkét témát erősen felpörgette, de nem forgatta ki alapjaiból a BI piacot. Hosszú távon persze veszélyeztetik a korábbi megoldásokat, de ahogy az ezekhez kapcsolódó viszony, az üzleti szemlélet változik, ezek a megoldások is hosszú távon sikerre vannak ítélve. Érdekes, hogy a nyílt forráskódú BI témáját érettebbnek gondolja a Gartner, kíváncsi vagyok hogy a kiábrándulási szakasz milyen hosszú lesz.

4. A fejlődés irányát kijelölő kulcsszavak

A Gartner hosszú távon négy kulcsfogalmat fogalmaz meg: felhő alapú, közösségi, helyfüggő(kontextusfüggő) megoldások fogalmát már mindannyian értjük, a “minta-alapú stratégia” szót viszont most hallottam először, és hitem szerint valami olyan dolgot próbál leírni, amit még csak a legjobbak is csak sejteni vélnek. Mindenesetre kíváncsi leszek, mennyi idő kell majd ahhoz, hogy ezen fogalomnak is olyan közel konszenzusos jelentése legyen, mint a másik fő irányoknak. Még jó lenne hallani erről a gondolkodásmódról, jó lenne megtudni, hogy valami kristályosodó üzleti paradigmával vagy egy hangzatos kifejezéssel van dolgunk.

 

Összkép

Az egész előadásra vonatkoztatva többen szomorúan jegyezték meg, hogy közel ugyanazokat a diákat látják, mint tavaly. Én ezt inkább örömtelinek gondolom: a Gartner már akkor jól látott piaci változásokat, és ezek az irányok egy évvel később is megállják a helyüket, jól járt, aki ezen trendre építette fel a stratégiáját. Bár a hazai piac kicsi és elég zárt, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy a hazai trendekbe a globális BI piac eseményei, igaz késéssel, de begyűrűznek.

Az összbenyomásom nagyon jó volt az előadással kapcsolatban, nem belelkesültem tőle, hanem azt az élesebb helyzetlátást biztosító tiszta beszéd nyugalmát adta, amit nagyon kevesen tudnak megadni. Külön értéke szerintem az előadónak, hogy nem anyanyelvként beszéli a magyar nyelvet, így sokkal élesebben, tisztábban fogalmazza meg azt, amit a körmönfont apró finomságokkal operáló hazai előadók beszédéből gyakran csak sejteni lehet. Köszönjük.