Aranyhal egy kívánsággal | Dmlab

Aranyhal egy kívánsággal

Gáspár Csaba

2014.07.18. • olvasási idő:

Egy nagyon kedves újságírónak meséltem a napokban arról, milyen nehézségei vannak a hazai üzleti életben az adatelemzés terjedésének. Felidéztem, hogy néhány éve viccesen azt mondtuk, hogy ha egy kívánságunk lehetne ezen a piacon, akkor az lenne, hogy a megrendelői oldal felsővezetői számára tarthassunk egy tréninget az adatközpontú gondolkodásról.

Arra próbáltam utalni ezzel akkoriban, hogy technológiailag, kompetencia szempontjából jóval komplexebb és jobb rendszereket tudunk létrehozni, mint amit be tudna fogadni a legtöbb hazai megrendelő. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a változást nem magunkon akartuk kezdeni, de ezt elhárítom azzal, hogy az aranyhaltól olyan dolgokat szoktak kérni, amit amúgy önmagunktól nem feltétlenül tudunk véghezvinni.

Az újságíróval való beszélgetés akkor kapott plusz csavart, mikor – jó kérdezőhöz méltóan – azt firtatta, hogy miről beszélnék ezeknek a felsővezetőknek. Bevallom férfiasan a kérdés letaglózott, és nagyon nehezen tudtam érdemi dolgokat kinyögni. Ha kifognám az aranyhalat és ott ülne velem szemben ez a sok ember, mit lenne érdemes elmondani nekik?

Azóta sokat törtem a fejemet erről, és most a menü körülbelül így néz ki:

  • Adatokban rejlő érték kiaknázásának korát éljük – mesélnék sok-sok példát, esettanulmányt, ahol valami fontos szerepet kapott az, hogy az adatokat felhasználták.
  • Mesélnék arról, hogy az adatvezérelt gondolkodás mit jelent, hogy mekkora ereje van első lépésben az egyszerű riportoknak is, később milyen komoly hatása lehet egy prediktív analitikai megoldásnak.
  • Azt hangoztatnám, hogy az üzleti intelligencia folyamatai mentén a cégkultúrának is változnia kell, és ezt első lépésben a legjobban a vezetőn érdemes elkezdeni. Kikérdezném őket, ők mit kérnének a saját cégükkel kapcsolatban egy olyan aranyhaltól, aki csak adatelemzési, adatfelhasználási kívánságokat teljesít.
  • Végül elmondanám, hogy milyen lehetőségei vannak arra, hogy ezen az úton lépjen. Mit érdemes csapaton belül megoldani, hogyan juthat olyan szakemberhez, aki a témában jártas, hol lehet oktatásban részesíteni a kollégákat, melyik tanácsadó csapatokkal érdemes együttműködni. Elmondanám, hogy szerintem a piacon mi most a marketing-lufi és mi a tényleges értéket teremtő irány.

Nem vagyok meggyőződve, hogy ez a helyes csomag, de azt hiszem lelkesen, csillogó szemmel tudnám képviselni, hogy az adatok szintjére is érdemes alámerülni, ha fejlődni akarunk. Azt hiszem egyre több hiteles szakemberre, sikertörténetre, hazai pozitív és negatív példára van szükség ahhoz, hogy ez az ügy a felsővezetőkig eljusson, hogy hatást keltsen. A big data jelenségnek köszönhetően sosem látott módon berobbant ez a téma a köztudatba, fontos lenne, hogy ebből a szempontból is ki tudjuk aknázni ezt a lehetőséget.