Barabási új könyve - Leesett az állam - Dmlab

Barabási új könyve – Leesett az állam

Gáspár Csaba

2016.06.21. • olvasási idő:

Eddig is tudtuk, hogy Barabási Albert-László azon ritka kutatók egyike, akik a szélesebb közönség számára is élvezhető módon tudnak kommunikálni. A korábbi könyveit ismerők (Behálózva, Villanások) már bizonyára felkapták a fejüket az új könyv megjelenésének hírére. Ők biztosan csalódottak lesznek, ha kezükbe veszik a “A hálózatok tudománya” című kiadványt, ugyanis ez nem ismeretterjesztő céllal, hanem mint egyetemi tankönyv jelent meg. A rengeteg képleten, levezetésen bizonyára csak nagyon kevesen fogják magukat végigrágni, főleg azok, akik kreditpontokat kapnak azért, ha levizsgáznak az adott anyagból.

Mindezek ellenére szenzációsnak tartom a könyv megjelenését, elég ehhez egy kicsit más szemmel lapozgatni az oldalakat. Ha egyetemi oktatóként nézek erre a kiadványra, hirtelen minden idegszálam felvillanyozódik, le vagyok nyűgözve – mint mikor az első valóban okostelefont tartottam a kezemben: sosem gondoltam, hogy szükség van ilyenre a világnak, de mikor megtapasztalom annak erejét, minden más mobiltelefon elveszti értelmét és szürke semmiséggé válik.

 

Ugyanez az érzés fogott el Barabási új könyve kapcsán is, azt hiszem ez az első igazi magyar nyelvű egyetemi tankönyv, amit a kezemben tartottam valaha. Nem egyszerűen szép és szemléletes, hanem magával ragadó ábrák, remek illusztrációk, színes érdekességek, háttérinformációk teszik kiemelkedővé a könyvet. Jól felépített fejezetek, a komolyabb levezetések külön kiszerkesztve, hogy olyan szakokon is lehessen belőle tanítani, ahol nincs meg minden tétel bizonyításához a megfelelő matematikai háttér. Gyakorlófeladatok, házifeladatok, ellenőrző kérdések. Mindezt keménykötéses, nagyméretű alakban, majdnem 500 oldalon keresztül élvezhetjük a legfinomabb papírra nyomtatva.

Mindenkinek javaslom, hogy ha könyvesboltban jár, keressen meg egy példányt, és csak játsszon el a gondolattal, hogy mi lett volna ha ilyen jellegű könyvekből kellett volna felkészülnie egyetemi évei alatt egy-egy tárgyból. Egy ilyen könyvet kézben tartva az kevésbé tűnik valószínűleg, hogy a közeljövőben az egyetemek helyett a fiatalok a Coursera kurzusaira járnak majd, hogy mindent a Youtube-on látható karizmatikus előadóktól érdemes csak tanulni.

Érdeklődő hallgatóknak

Biztos vagyok benne, hogy már szeptembertől lesznek olyan kurzusok a hazai felsőoktatásban, aminek alapját a könyvben leírtak adják. Ha hallgatóként mégis úgy érzed, hogy nem lesz elérhető számodra ilyen óra, szívesen megtanulnád ami a könyvben van, de félsz, hogy csak úgy önszorgalomból nem leszel elég kitartó, úgy van egy formabontó ajánlatunk:

  • Adunk neked ajándékba egy példányt a könyvből
  • Gyere el vizsgázni hozzánk a könyv anyagából 2016. október 1-ig, szívesen levizsgáztatunk belőle.
  • Ha nem sikerülne a vizsgád, vagy végül nem tudtál eljönni, akkor visszakérjük tőled a könyvet.

A részleteket úgyis megbeszéljük majd, a lényeg, hogy segítünk abban, hogy rávedd magad arra, hogy a könyvben foglaltakat megtanuld. A lehetőséget első körben a 3 leggyorsabban jelentkező hallgatónak adjuk meg. Jelentkezni: gaspar@tmit.bme.hu címen tudtok.

UPDATE: A blogposztunkra a könyvet kiadó Libri is reagált: támogatásként felajánlottak három példányt a könyvből. Hálás köszönet érte.