Az adat, mint tartalék erőforrás

Elsőre most azt gondolhatod, kedves Olvasónk, hogy azért ez egy kicsit sántít: a kőolajból remek energiahordozót lehet finomítani, környezetszennyező, hatalmas üzlet van benne, a legjobban a kitermelő országok járnak vele, háborúk indulnak miatta, ára jelentősen meghatározza egy gazdaság működését. Az adatnak nem pont ilyen a természete.

Hogy kiálljak az álláspontom mellett, javaslom ne a kétezres évek világkereskedelmének nyersanyaghoz való viszonyát vizsgáljuk. Az adattal, mint erőforrással kapcsolatban még nem tartunk itt, tömeges megjelenése még csak az elmúlt években jellemző.

Elevenítsük fel inkább a földrajzi felfedezések, a gyarmatbirodalmak kiépülésének korszakát: mennyire nagy verseny volt az új területekért, az ott elérhető nemesfémekért, nyersanyagokért. Ezeket néha szó szerint gyöngyökért cserélték el a bennszülöttek a semmiből előbukkanó felfedezőkkel, az óvilág gazdagsága gyakran ezen erőforrásokra alapozva tudott továbbfejlődni. A gyarmati világban később az lett a jellemző, hogy a gyarmatokról begyűjtött nyersanyagok feldolgozása az anyaországban történt, a létrejövő termékeket sokszor maguknak a gyarmatoknak adták el – akik eleinte nem is láttak ebben semmi kivetnivalót, majd hosszú harcba kezdtek, hogy ezt a számukra előnytelen gazdasági rendszert megpróbálják felülírni.

Ebből a szempontból esztelenség azt mondani, hogy az adataink nem jelentős vagyonelemek, bátran töröljük le őket, hiszen ma nem akarunk azokból még semmit “gyártani”. Szűklátókörűség úgy leszerződni más szereplőkkel, hogy közben az adatunkat nemcsak elviszik, hanem sokszor olyan apróbetűs kitételekkel állítanak csapdát, hogy azokat soha vissza ne kaphassuk később.

Ha te nem is gondolod igazán értékesnek az adataidat, attól még azok jelentős értéket képviselhetnek. Ezért érdemes szintet ugranunk – nemcsak akkor, ha egy cég adatvagyonáról gondolkodunk. Ugyanúgy kérdés ez egy magánember számára (vajon meg tudnád most nézni, hogy az elmúlt egy évben mire költötte a családod a pénzét, át tudnád látni ebben a tendenciákat), mint ahogy egy állami / önkormányzati szervezet számára (vajon mit láthatnak a digitális átállás után az egyes tanárról, diákról az oktatást szervező szereplők és mit láthatnak a platformokat biztosító cégek adatelemzői).

A szintugrást leegyszerűsítve három lépcső között lehet megtenni:

1. Pazarlók – Ezek azok a szereplők, akik nem becsülik nagyra az adatok erejét, sőt tartanak tőle. Ők azok, akik az IT erőforrás szűkösségére hivatkozva havonta törlik az adatokat, vagy egyszerűen teljesen lemondanak az adataikról egy másik gazdasági szereplő javára.
2. Gyűjtögetők – A feleszméltek vagy az idők szeleit meghallók először általában gyűjtögetésbe kezdenek. Megváltoztatják a hozzáállásukat, elkezdik menteni az adatokat és várják, hogy egyszer lesz elég adatuk és elég kompetenciájuk, hogy feldolgozzák azokat. Ez egy szinttel feljebb van, mint pazarlónak lenni.
3. Kiaknázók / adatvezéreltek – Ők azok, akik már értéket teremtenek az összegyűjtött adataikból, ők már feldolgozzák azokat, van tapasztalatuk, hogy mikor hasznos és mikor felesleges az adatokat használni.

Nem tudom – bár kíváncsi lennék rá – hogy Te hogy állsz ezen a skálán. De ha a jelenlegi helyzetben nem bukik a fejed a vízszint alá, akkor érdemes lehet átgondolni, milyen rejtett erőforrásként tud most vagy később segíteni a gyűjthető vagy a már meglevő adatvagyonod. Melyik az az adathalmaz, ami felett szeretnéd visszaszerezni a rendelkezésedet. Mondhatod, hogy jobban tudnál lépni majd a krízis elmúltával – én emlékszem arra, hogy sokan mondták korábban, hogy “ha lenne egy kis szusszanásnyi időm, belekezdenék”.

Nézz körül az adataid táján, vedd számba mekkora a te adatvagyonod, a tartalék erőforrásod!