Data konferenciák 2021 - Dmlab

Data konferenciák 2021

Szalóki Kristóf

2021.02.13. • olvasási idő:

A tavalyi év közel sem úgy alakult a data konferenciák számára, mint azt tervezték. Egy részük elmaradt, egy részük átköltözött az online térbe.

Az idei év első felében a konferenciákon továbbra is online formában veszünk részt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Vitathatatlanul az online konferenciák előnye, hogy a formátum miatt lehetőség van nagyobb nevek meghívására is, azonban az a közösségi élmény, amelyhez a konferenciákon hozzá szoktunk, közel sem lesz a régi. Az előző évhez hasonlóan idén is összegyűjtöttük azokat a hazai konferenciákat, amikre szerintünk érdemes ellátogatnia azoknak, akik érdeklődnek a data science, a mesterséges intelligencia, a big data, a machine learning, vagy a business intelligence iránt.

Reinforce AI Conference

Az idei Reinforce AI konferencia online lesz megtartva, azonban ennek köszönhetően a szervezőknek sikerült igazán nagy neveket meghívni előadóként. Az előadók olyan nagy tech cégektől érkeznek, mint a Twitter, Google Deepmind, Microsoft, Databricks vagy éppen a Stanford egyetem egyik vezető kutatója Machine Learning témában. Az előadások egy hopin nevezetű virtuális térben kerülnek megrendezésre, így próbálják a korábbi konferneciákon megszokott élményt eljuttatni az otthonokba a szervezők. Az előadások mind három nap délutántól kezdődnek majd és kora estig tartanak. A Reinforce konferencián az előadásokon kívül lesznek rövidebb, a résztvevők számára ingyenes online workshopok is. A konferencia célja az mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással kapcsolatos tudás behozatala a régióba, elérhetővé téve azt bárki számára.

Gondolkozol, hogy részt vegyél a konferencián? A DMLAB20 kupon felhasználásával 20% kedvezményt kaphatsz a jegy árából! Minden ötödik résztvevő után, aki a mi kuponunkkal érkezik, egy ingyenjegyet a Dmlab csapata is kap. Hajrá, segíts, hogy mi is minél többen ott legyünk a konferencián.

Tervezett időpont: 2021. március 3-5.

Weblap: http://reinforceconf.com 

 

Budapest ML Forum

Az idén induló ML Fórum a már jól ismert Budapest Data Fórum és Budapest BI Fórum konferenciák testvérrendezvénye, amelyet idén először április 15-én rendeznek meg. A Budapest ML Fórum elsősorban a hazai szakmai közönségnek szól, így az előadások főleg magyar nyelvűek lesznek. Mi személy szerint nagyon örülünk ennek az új konferenciának és rendkívül kíváncsian várjuk.

Az itthoni alkalmazási gyakorlat minél szélesebb körű bemutatása érdekében nyilvános előadói pályázatot hirdetnek, amelyre február 28-ig lehet jelentkezni. A pályázatra a konferencia témájába vágó esettanulmányokat, hasznos fogásokat és módszereket, valamint ML eszközöket bemutató prezentációkat várnak. Részletek: http://bit.ly/budapestmlcfp

Tervezett időpont: 2021. április 15.

Weblap: https://budapestml.hu/

Budapest Data Forum

A Budapest Data Fórum egy hazai adatmenedzsment és analitikai konferencia, amely idén már tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény a big data, a data science, és az adattárházak világába repíti el a résztvevőket. Az idei évben a szokásos workshopoknak dedikált első nap elképzelhető hogy elmarad, de ezt követően a másik két napon technikai prezentációk, előadások és esettanulmányok kerülnek bemutatásra változatos témákban. Mivel ezt megelőzően lesz egy külön data science, illetve machine learning fókuszú konferencia, így várhatóan most még nagyobb szerep jut az adattárházakra, illetve a különféle big data megoldások bemutatására.

Tervezett időpont: 2021. június

Weblap: https:/budapestdata.hu/

 

Crunch – Data Engineering and Analytics Conference

A Crunch legfőképp azoknak szól, akik fejlett adatvezérelt vállalkozást szeretnének felépíteni. Nem számít a vállalkozás mérete vagy a munkaköri leírásod, a Crunch konferencián pontosan meg fogod találni azt, amire szükséged van. Ha adatmérnök vagy, esetleg termékmenedzser, vagy egyszerűen csak érdekel, hogyan tudod felhasználni a rendelkezésedre álló adatokat úgy, hogy azt a vállalkozásod fejlesztésének javára fordítsd, akkor ez a konferencia neked szól. A céged méretétől vagy az adatok mennyiségétől függetlenül te is a big data jelenlegi legnagyobb szereplőitől tanulhatsz, inspirálódhatsz.

Mi évek óta rendszeresen részt veszünk a Crunchon, három éve írtunk is róla egy általános összefoglalót, és az egyik előadás elemzéséről szóló blogposztot is.

Tervezett időpont: 2021. október 5-8.

Weblap: https://crunchconf.com

 

Impact – Termékmenedzsment konferencia

Az Impact középpontjában a termékmenedzsment áll. A termékmenedzsment az ügyfél, az üzlet és a technológia közös pontja, ez az, ami lehetővé teszi számukra, hogy sikeresek legyenek. A konferencia kiemeli a szoftverfejlesztéshez kapcsolódó termékmenedzsmentet Agile-Adaptív alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával, de a megosztott elvek és gyakorlatok úgy kerültek kiválasztásra, hogy más termékfejlesztésre is jól alkalmazhatók legyenek. Az Impact konferencia előadóit és témáit úgy válogatták össze, hogy hasznosak legyenek a már terméktudósként dolgozó emberek számára, de a kezdők, vagy érdeklődők is könnyen megértsék őket és hasznosíthassák a konferencián tanultakat.
Az elmúlt két évben elmaradt az esemény, de a 2018-as konferencián ott voltunk. Az egyik igen érdekes előadásról írta Bence ezt az elemzést.

Tervezett időpont: 2021. október 4.

Weblap: https://impact-conf.com/

 

Budapest BI Fórum

A Budapest BI Fórum két nagy sikerű, korábban önálló rendezvény, az Open Source BI és az Innovatív BI konferenciák összeolvadásából született, létrehozva így a legnagyobb magyar, analitikával és üzleti intelligenciával foglalkozó szállítófüggetlen szakmai rendezvényt. A konferencia kiváló lehetőséget biztosít mind a fejlesztők, mind az elemzők, mind pedig a felhasználók számára a legújabb trendekkel, technológiai újdonságokkal való találkozásra, a hazai és külföldi BI tapasztalatok megismerésére és szakmai kapcsolatok építésére.

Tervezett időpont: 2021. november

Weblap: http://budapestbiforum.hu 

 

Datarena

Az IVSZ (Szövetség a digitális gazdaságért) adatközpont és felhő munkacsoportja által tartott éves rendezvény, ahol vállalatok mutatják be saját technológiájukat és annak piacra gyakorolt hatásait, egészen a mikro vállalkozásoktól a nagyvállalatokig. A Datarena-n körbejárják a jelenlegi startup ökoszisztéma kihívásait, továbbá sikeres piaci szereplők adnak betekintést a növekedéshez szükséges összetett világ sajátosságaiba. A rendezvényre olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik szeretnének megoldást, vagy inspirációt találni a legújabb felhős és adatközponti technológiákhoz.

Tervezett időpont: 2021. november

Weblap: http://ivsz.hu/esemenyek

 

Stretch

A Stretch egy vezetői és menedzsment konferencia, amely azért jött létre, hogy a legjobbaktól tanulhassunk, akik megmutatják azt is, hogyan feszegetheted a határaidat. A kétnapos konferencia során a világ minden tájáról érkeznek előadók, hogy a legújabb trendeket, ötleteket, érdekes case studykat és inspiráló történeteket osszanak meg a részvevőkkel. Izgalmas, a vezetés és a menedzsment kihívásairól szóló előadásokkal várják az érdeklődőket. A konferencia célközönsége továbbá a CxO, Product manager, Tech Lead, Engineering Manager, Software Engineer, Scrum Master, Agile Coach munkakörben dolgozó, vagy ezek iránt érdeklődő személyek. A kétnapos konferenciára egy egész napos workshoppal lehet hangolódni.

Tervezett időpont: 2021. december

Weblap: https://www.stretchcon.com

 

Ebben a cikkben a teljesség igénye nélkül szedtük listába kedvenc hazai adatos konferenciáinkat, melyeken részt vettünk az elmúlt években. A tavaszi konferenciák egész biztosan online kerülnek megrendezésre, míg az ősziek közül a Crunch, a Budapest BI forum, illetve a Stretch biztosan megrendezésre kerül, csupán a formátum a kérdés, addig az idei Datarena megrendezése erősen kérdéses. Kíváncsian várjuk az idei eseményeket, tavasszal online, ősszel remélhetőleg már személyesen is találkozunk!

Ha szerinted kihagytunk akárcsak egy érdekes rendezvényt is, ahol egy adatos szakembernek ott a helye, írj nekünk kommentet és frissítjük a posztot.